Mi köt még mindig annyira az autóhoz, amikor a CO2 elleni harc már régen megkezdődött?

Régen a reklámok a következő képpen szóltak hozzánk: „Tegyen egy tigrist a motrojába!”(Esso); „Megvan a kocsi, meglesz a nő!”(Audi). Ahhoz, hogy az ember sikeres legyen, az autójának is erősnek kellett lennie. Manapság már teljesen homlokegyenest ellenkező irányba csábítanak a reklámok: „A gyönyör egy megújuló energia”, meri a BMW; „A lélegző motor”, mondja a Range Rover. Persze még mindig hatékonyságról és érzékiségről van szó. Az emberi hiúságot még mindig ugyanabba az irányba kell símogatni. A női vezetőknek köszönhetően, az autó már nem az a fallikus szimbólum, mint évtizedekkel ezelőtt. A gyerekek látják anyáikat vezetni, és nekik az autó legelőször is egy gyakorlati eszköz. 

 Az autó minden életciklusba be tud illeszkedni. Egy lépcsőfok a szabadság, az önállóság felé, a felnőtt életbe lépés, stb… Vagy stílusváltást jelent: a diákélet kezdete, az első munkahely, egy születés, egy válás…

A biciklitől a kismotorig, a kismotortól a használt autóig, vagy egy új családi egyterűig, a váltás mindig együttjár egy identitásváltással, amit elkísér egy értékváltás is. Ugyanis mindig nagyobb, drágább autóra vágyunk. Ez több légszennyezéssel is jár. Újra elkezdeni metróval, busszal járni, amikor már meszoktuk az autót, szinte lehetetlen.

Az autógyártók próbálnak ugyan segíteni minél modernebb és kevésbé szennyező járműveket vásárolni, azonban az elektromos és hybrid gyártástechnológia sokkal több káros mellékterméket generál, mint azt gondolnánk. Még csak egy vékony réteget sikerült meghódítaniuk, főleg a „techno-hedonistákat”, akik választásukkal egyfajta felsőbbrendűséget akarnak kifejezni. Ez egy újfajta autóvezető kép. Azé, aki nem a társadalmi előmenetelés, hanem a társadalom iránt érzett felelősségét akarja kifejezni.